szeretettel ápoljuk és gondoskodjunk a testünkről

Legényfogó kapros húsos káposzta

Húsos kapros káposzta

Kedvenc ételem nagyobb vendégség idején gyors könnyen elkészíthető főfogás

Készíthető édes vagy savanyú káposztából, akár vegyesen is ízlés szerint.

Azért szeretem ezt a receptet, mert bármikor kb 30 perc alatt elkészül és nagyobb családi, baráti összejövetelekkor is laktató kiadós főfogás. Az alapanyag szükséglet is változtatható, és a minősége nem romlik ez által. Akár húsmenesen is elkészíthető, amikor vega barátom jön egyszerűen kihagyom a húst a receptből.

Alapanyagok: egy nagy fej édeskáposzta

2 fej vöröshagyma felkockázva

1 fél kiló bármilyen hús,

1 evőkanál kapor, 1 kávéskanál só, 1 evőkanál pirospaprika

10 dkg, zsiradék, 

Elkészítés: Én egy nagy zománc lábast használok erre a célra. A hagymát a zsíron megdinsztelem, és amíg a hagyma átpuhul, felszeletelem csíkokra a káposztát. Ha savanyúkáposztából készítjük, akkor érdemes leöblíteni vízzel a káposztát. 

Elkészítés: A felkockázott húst a hagymára rádobom, és átforgatom a hagymás zsírban. Pár percig így sütöm, hogy a hús kicsit megfehéredjen, és a káposztát és a fűszereket már teszem is hozzá. Fedő alatt kb fél óra alatt elkészül. Néha egy fél deci kis vizet öntök alája, ha a káposzta esetleg sok. 

Ha pikánsabb ízt akarunk, akkor pici száraz bor mehet alája. 

Mire elkészül addig ha akarjuk behabarhatjuk, tejfölbe egy kávéskanál lisztet elkeverünk, és az elkészült káposztához elkeverjük. Én már nem habarom, mert kerülöm a lisztet is és a tejfölt is. 

Jó étvágyat !

Köszönöm, ha megosztod, és így ezzel másoknak is segítesz.

Kérdésed merült föl? Írd meg nekem, örömmel válaszolok!